Terra Incognita Tecnikai Rovata -> Aurora
Terra Incognita Tecnikai Rovata -> Aurora
NYITÓLAP
 
TALÁLMÁNYOK
 
HADI-
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
SZERK
 
NYITÓLAP
 

Különleges érzékelés

Az MTI nemrégiben adta hírül, hogy a Kjúsú Egyetem kutatói egy labradorral végzett vizsgálat alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a kutyák kiszagolhatják pl. a bélrákot. Szonoda Hideto és tudóscsapata egy különlegesen képzett labradort vetett alá több hónapig tartó teszteknek. A kutyának összesen 74 alkalommal kellett bizonyítania szaglását. A kutya a vizsgálatok során 90 százalékos pontossággal szagolta ki a bélrákot, és még az sem zavarta, ha épp dohányzó betegtől kapott minta került az orra elé. A legnagyobb pontossággal a rák korai szakaszában lévő betegek mintáit szimatolta ki. Korábban kiderült, hogy a ráknak nem csak ezt a fajtáját ismerik fel az ebek, hanem képesek többek közt a bőr-, az emlő- és a tüdőrák kiszimatolására is. Mivel a rák bizonyos fajtái esetében jellegzetes kémiai anyagok vannak jelen az emberi szervezetben így ezeket képesek azonosítani a szaguk alapján. Azonban a növények képességei is sokrétűbbek annál, mint azt korábban gondoltuk volna. Ugyanis a kutyáknál is hatékonyabban derítik fel növények a robbanószert. (A klorofil változásuk reakciója már a kutyák által érzékelt robbanószer-mennyiség százada esetén is beindult.) Tovább…

CIKK

Háború a bolygó ellen

Dr. Nicholas Begich – aki tevékenyen részt vesznek a HAARP ellen folytatott nyilvános kampányban – szerint: „Hihetetlenül nagy energiájú, rádióhullám-sugárzó technológia, képes megemelni az ionoszféra bizonyos részeit, az adott térségbe juttatott koncentrált sugárzás révén. Az elektromágneses hullámok ezután visszaverődnek a Földre és mindenbe belehatolnak – élő és élettelen dologba egyaránt. A HAARP lehetőségei egybekapcsolva egy űrállomással, hatalmas energiák felszabadítására képes, akár egy nukleáris robbanás erejével is, a Föld bármely pontján, lézer- és részecskesugarak bevetésével – mindez rendkívül rémisztő. Az időjárás befolyásolása mellett a HAARP sok egyéb célra is alkalmazható: „Klímaváltozást képez a légkör folyamatos, nagyfrekvenciás sugarak általi bombázása révén. A légkör felső részéről visszaverődő nagyenergiájú alacsony-frekvenciás hullámok hatást gyakorolnak az emberi agyműködésre és a tektonikus törésvonalak mozgására. Általánosabban fogalmazva, a HAARP képes megváltoztatni a Föld elektromágneses mezejét. Így része azoknak az „elektromagnetikus fegyvereknek”, melyeket az amerikai kutatók „gyengédnek és kedvesnek” neveznek…” Tovább…

CIKK

Bedől az evolúciós dogma is?

Nem csoda hát, hogy ebben a légkörben, elnyomatásban és hazugságözönben, a valódi eredmények és tudományos, technikai felfedezések támogatatlanul elsikkadnak, hiteltelenné teszik őket, degradálódnak és titokban lappangva terjednek, míg létjogosultságot nem kapnak. Ennek nagy hátulütője, hogy az áltudományok is elszaporodnak, és szakértő legyen a talpán, aki végül a búzát el tudja választani az ocsútól. ... Azonban agyunk fiziológiás működésének, az agyhullámok felderítésének még csak épp a kezdetén vagyunk. S nem meglepő módon e kísérletek, kutatások eredményeinek, és hasznosításuknak legnagyobb része titokban zajlik, s titokban is tartják. Az eredmények nyomán kifejlesztett alkalmazásokat még nagyobb titokban végzik és tartják. Hogy miért? Arra is megvan a magyarázat. A tömegek pszichikai manipulálása régóta folyik, s ezen kísérleteket hatalmas hivatalos pénzekkel is támogatják, (de a befolyó összegek nem kis része többnyire titokban áramlik nem nyilvános forrásokból, vagy fedő szervezeteken keresztül) továbbá szigorú kormány és titkosszolgálati felügyelet alatt folynak a munkálatok. Hogy kiknek az érdekében? Azt hiszem, ez sem lehet kétséges! Tovább…

CIKK

Hazaárulás (már megint)

Nos, ettől a lehetőségtől szabadították meg a bajba jutott Magyarországot azok a pitiáner szélhámosok, akiket a HM melengetett a keblén. A nagy értékű, értékes harcjárműveket ráadásul messze áron alul sikerült továbbadni például Csehországba vagy Szlovákiába úgy, hogy egy-egy BMP-ért egy olcsó személygépkocsi árát kellett csak kifizetnie a vevőnek… Pedig milyen jól jöttek volna a lánctalpas orosz gépek a napokban a vörösiszap-katasztrófánál. Míg a hagyományos tűzoltó-, illetve honvédségi tehergépjárművek gumiabroncsait látványosan szétmarta a „nem veszélyes” anyag, addig a BMP-k itt minden jelentősebb károsodás nélkül sikeresen tudtak volna dolgozni, menteni. Ismét a hazaárulás minősített esetével állunk tehát szemben, amikor valakik megfosztják az országot a védekezés lehetőségétől, védelmi képességétől. Tovább…

HADI

A Magyar Honvédség módszeres kivéreztetése az elmúlt húsz évben

Ezen cikk a módszerváltás utáni honvédelmi minisztereink aknamunkájának köszönhetően jött létre. A magas szintű hozzánemértés, a cionista érdekek maradéktalan kiszolgálása, az ország védelmi képességeinek teljes lenullázása megér egy misét. ... A Stinger üzletből aztán nem lett semmi, viszont lett helyette Mistral… Ami nem rossz kütyü, csak kicsit sokba került. Majdnem háromszor annyiba, mint másoknak. Mikor rendszerbe állt a csapatlégvédelemnél, fejeseink rendeztek egy bemutatót, ahová összetrombitálták a NATO ilyen-olyan tábornokait. A bemutatón, a légicélra indított Mistral az indítóállásból történő kirepülése után nem sokkal, kb. fél úton, gondolt egyet és felrobbant. A bemutató erős lebőgéssel végződött, a meghívott NATO tábornokok egymás hasát fogták a röhögéstől. Tovább…

HADI

NEMZETI KINCSÜNK

Mára oda jutottunk, hogy a műszaki értelmiség hiánycikk az országban. A jó szakemberek, mesterek lassan elfogytak, kihaltak, visszaadták az “ipart”. Jó cipészt, órást, kőművest, gépszerelőt már lámpással kell keresni. Bár a magyar ember ösztönösen kreatív, de ez a kreativitás önmagában nem elegendő felvenni a harcot az össznépi degenerálással szemben. ... A bürokrácia és a hatalom, mely a tudományos életet is fogvatartja, ezt a folyamatot meggátolja. Ráadásul e feltalálóink és találmányaik olyan érdekekkel mennek szembe, mely a külföldi pénz- és az őt kiszolgáló hazai politikai- hivatali- hatalom érdekével összeegyeztethetetlen. Ám ennél még tovább is mennek. Ha veszélyesen jónak tűnik egy találmány, melyet nem tudnak megkaparintani a saját hasznukra, akkor nemcsak annak megvalósulását, gyártását szabadalmát gátolják meg, de akár magát a feltalálót is kivonják az élők sorából! Magyarán likvidálják őket. “Ezt a felvételt 1997 áprilisában készítettük. Egy héttel később derült ki, hogy Bóday Árpád súlyos, rákos beteg. Állapota a műtét és kezelések ellenére romlott.Azóta kutatásait nem tudta folytatni.” Tovább…

CIKK

*

 
NAVIGÁTOR
BELFÖLD: Terra Incognita
Kultúra:  Árnyék és Ragyogás
JÖVŐNK.info
 
LEGFRISSEBB
Különleges érzékelés- CIKK
Háború a bolygó ellen - CIKK
Bedől az evolúciós dogma is? - CIKK
Hazaárulás (már megint) - HADI
A Magyar Honvédség módszeres kivéreztetése az elmúlt húsz évben - HADI
NEMZETI KINCSÜNK - CIKK

 

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.